Vadócból rózsa

2017. augusztus 04., címkék: börtönlelkész, Szegedi Fegyház és Börtön, börtönmisszió

Virágkötő akart lenni, csak azért ment hittan-fakultációra, mert magyar nem indult, végül mégis lelkipásztor lett. Egy börtönben tett látogatása óta pedig úgy érzi, a rácsok túloldalán kell hirdetnie Isten szeretetét a fogvatartottaknak. Szücs M. Klára idén vette át a Szegedi Fegyház és Börtön református börtönlelkészi szolgálatát, vele beszélgettünk elhívatásról, lelkigondozásról, terveiről.

Egy börtönlelkész utolsó munkanapja

2016. október 06., címkék: koroknai andrás, börtönmisszió, börtönlelkész, Szegedi Fegyház és Börtön

„Az elítélt nem szükségszerűen gonosztevő" – vallja Koroknai András református lelkész, aki tizenhat év börtönmisszióban végzett szolgálat után nyugdíjba vonul. Egyszer már szögre akasztotta a palástját, hiszen két évre a postához szegődött sofőrnek. 2000-ben, a börtönlelkészi szolgálat indításakor azonban engedett a hívásnak, és megkezdte a fogvatartottak közötti missziót előbb a Csongrád megyei Algyő külterületén lévő Nagyfán, majd a hírhedt szegedi Csillagbörtönben is. Az utolsó olyan munkanapjára, amikor mint állományban lévő református lelkész hirdette Isten igéjét, mi is elkísértük. Multimédiás riport a rácsokon innen és túlról.

Istentisztelet Nagyfán

2016. március 01., címkék: börtönmisszió, fekete károly, Szegedi Fegyház és Börtön, Fekete Károly

Február utolsó szombatján családi istentisztelet helyszíne volt a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai Kálvin-kápolnája, melyen Fekete Károly tiszántúli püspök szolgált. A szellemi vetélkedőn jól szereplő fogvatartottak családtagjaikat is meghívhatták az egyházi rendezvényre, tíz elítélthez tizennégy családtag érkezett.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.